A nosztalgia 2026-ban különösen elemi erővel bír; olyannyira, hogy egyfajta kulturális elmozdulást láthatunk az okostelefonok világától az egyszerűbb élet felé – amikor még a legnagyobb gondunk az volt, hogy megetettük-e a Tamagotchinkat, vagy hogy nincs-e összegabalyodva a vezetékes fülhallgatónk. Egy dolog megérteni ezt az életérzést, és egy másik dolog létrehozni egy olyan interaktív világot, ahol a játékosok testközelből élhetik át ezt a vágyakozó hangulatot. A Mixtape, a BAFTA-díjas Beethoven & Dinosaur stúdió legújabb kalandja pont ezt az erőteljes érzelmet ragadja meg: három zenebolond különc bőrébe bújtatja a játékosokat, akik a 90-es évekbeli középiskolás éveik utolsó napjaira emlékeznek vissza egy ihletett, pszichedelikus és ikonikus betétdalokkal teli kaland során. 

„Minden a zenével kezdődött” – magyarázza a Mixtape írója és rendezője, Johnny Galvatron. „A karaktereink, a tempónk és a narratívánk is mintha mindig a zenéből fakadna – egy hatalmas lejátszási lista köré építünk fel egy egész játékot” – teszi hozzá. „A mechanikák és a zene olyanok, mint egy válogatáskazetta, a karakterek is különböző korszakok elegyeiből állnak össze, a látványvilág pedig folyamatosan változik: a kanyonokban való napsütötte gördeszkázástól az élő archív felvételeken át a szemcsés fekete-fehér képekig” – folytatja. „Ez egyfajta egységes kollázs, amely a játék minden elemében jelen van.”

Az élet elég gyorsan pörög 

A Mixtape három karakter köré épül: Stacy Rockford, Van Slater és Cassandra Morino. Ők azok, akik a szokásos szülői rosszallás és az egyértelmű esztétikai ellentétek dacára olyan szoros köteléket alakítottak ki, amely csak az életnek ebben a mámorító, személyiségformáló szakaszában lehetséges. „Rockford egy zenebolond álmodozó és amolyan kisstílű vandál, aki épp New Yorkba készül, hogy zenei szerkesztőként filmzenéket állítson össze” – mondja Galvatron. „Van Slaternek nincsenek ilyen vágyai, ő szinte már zen-szerűen rajong a szülővárosáért.” „Cassandra pedig színötös tanuló, akit a szülei szerint Rockford és Slater rontott el.”

A történet akkor indul be, amikor a hármas elindul az utolsó buliba, mielőtt az egyetem és a felnőttkor végleg kiszívná az életből a szórakozást. Mivel a Beethoven & Dinosaur fejlesztőcsapatának nagy része a 80-as és 90-es években volt gyerek, a Mixtape nemcsak arra volt lehetőség, hogy a játékosok egy generációjának átadják azt a bizonyos bizsergető, bensőséges élményt, hanem eszközként is szolgált, hogy újraéljék a saját múltjukat. „Számomra az animáció készítése közben ez egy lehetőség volt arra, hogy még egy kicsit ott lógjak abban a világban” – teszi hozzá Joe Toole, a Mixtape vezető animátora. 

Érdekesség, hogy bár a stúdió székhelye az ausztráliai Melbourne-ben van, a Mixtape elsősorban az amerikai külvárosi életérzéssel foglalkozik. „Nekem ez egy olyan történet, amely messze, egy fiktív városban játszódik, és úgy maradt meg az emlékezetünkben, mint egy 80-as, 90-es évekbeli rádióállomás megtestesülése; még mindig ott pezseg benne a korszak minden túlzása és monokultúrája” – fűzi hozzá Galvatron.

A nosztalgiázáson túl a Beethoven & Dinosaur azokat a felfokozott érzelmeket is fel akarta térképezni, amelyek akkor törnek ránk, amikor egy hatalmas változás küszöbén állunk. „Amikor a három karakter együtt van, érezni rajtuk egyfajta nyugodt fesztelenséget – mondja Toole. – Persze közben felforgatják a várost, szlalomoznak a forgalomban, és átugratnak a rendőrautók felett. De egyikükben sincs rosszindulat vagy kegyetlenség. Szerintem a játék legjobb pillanatai azok, amikor csak úgy együtt lógnak.” 

A Mixtape készítőit nagyban inspirálták olyan felnőtté válásról szóló klasszikusok, mint a Nulladik óra vagy Richard Linklater lázadó vígjátéka, a Tökéletlen idők. A Beethoven & Dinosaur célja az volt, hogy hűen visszaadják a „lazulós” filmek stílusát. „Animációs szempontból kerültem a karaktereknél a túlságosan egyértelmű színészi gesztusokat – magyarázza Toole. – Például a látványos szemforgatásokat, a hosszú, teátrális sóhajtásokat vagy a dühös elviharzást. Az érzelmek lehetnek intenzívek anélkül is, hogy a karaktereknek túl kellene játszaniuk őket. Szerintem ettől lesznek igazán hitelesek. Így a játékosnak sem lesz az az érzése, hogy már az első pillanatban mindent tud az adott karakterről. Mindig marad valami felfedeznivaló, valami, amiért érdemes mélyebbre ásni, hogy megértsük őket. Remélhetőleg ez beszippantja majd az embereket.” 

A játék során a főszereplő, Stacy Rockford néha áttöri a negyedik falat, és váratlan pillanatokban közvetlenül a játékoshoz beszél. „Három konkrét inspirációnk volt: Mike Myers a Wayne világában, John Cusack a Pop, csajok satöbbiben, és Matthew Broderick a Meglógtam a Ferrarival című filmben” – mondja Galvatron. „Szerettem volna infókat átadni a dalokról, a születésükről, tényeket és érdekességeket a készítőkről, de ez elég furcsán vette volna ki magát a sima párbeszédekben” – jegyzi meg. „Néha egy karakter egyszerűen csak elkezd így beszélni, neked pedig nincs más dolgod, mint lejegyezni.”

A nosztalgikus fantáziavilág megteremtésének másik kulcsfontosságú eleme a divat volt. A trailerekben a csapat narancssárga alkonyi erdőkben gördeszkázik és autóháztetőkön lóg: bő kockás ingeket, a korszakhoz illő zenekaros pólókat és kopott vászoncipőket viselnek – egyes darabokat, például Rockford pulóverét, egyenesen Galvatron saját ruhatárából emelték át. A sasszemű nézőkben felmerülhet a kérdés, hogy pontosan melyik évben vagy időszakban is játszódik a Mixtape. A Beethoven & Dinosaur csapata ezt szándékosan homályban hagyta. „Nincs konkrét év, amikor a játék játszódik” – jegyzi meg Toole. „Még a karakterek is úgy festenek, mintha kicsit más-más időből jöttek volna – valahol 1985 és 1995 között.” A készítők vegyes vizuális stílust alkalmaznak, hogy tovább bizonytalanítsák az idővonalat: a Beethoven & Dinosaur hangulatos élőszereplős felvételeket vegyít az átvezetőkkel és a játékmenettel. 

Ez a stílus a gyártás során forrott ki, az animátorok, művészek és technikai vezetők szívvel-lélekkel végzett közös munkájának köszönhetően. „Egy általános alaphangulattal indítunk, egy elképzeléssel a festőiség mértékéről, a fények és lencsék használatáról, az animációs stílusról, de ez csak egyfajta távoli iránymutatás – magyarázza Toole. – Az út során különböző ösvényekre tévedsz, a technológia váratlan módokon találkozik a művészettel, a shaderek új lehetőségeket nyitnak meg, a valóság és a stilizáltság közötti egyensúly pedig folyamatosan változik.”

Finomhangolva 

A Mixtape lüktető szívét a zseniális zenei betétek adják: a DEVO, a The Smashing Pumpkins és a Joy Division dalai mind fontos interaktív pillanatokba szövődnek bele, ahogy a csapat átvág az éjszakán. „Valószínűleg láttál már felvételeket arról, ahogy valaki a barátaival gurul le egy dombon, vécépapírral dobál meg egy házat, vagy épp brutális részletességgel smárol” – jegyzi meg Toole. „Tényleg megpróbáltuk a mechanikákon keresztül is visszaadni a kamaszkori érzelmek viharait: hogyan írnád le egy játék mechanikájával azt az érzést, amikor felültet a barátod? Milyen dal szólna közben? Vagy hogyan adnád át azt az élményt mechanikusan, amikor a haverjaiddal zúztok egy számra a kocsiban?” Bár amikor a Mixtape néhány kifejezetten természetfeletti, a tinédzserkort szimbolizáló eleme felől kérdezték őket – a legutóbbi trailerben például látni, ahogy a karakterek repülnek – a fejlesztőpáros szűkszavú maradt. 

Toole elmagyarázta, hogy a játék rengeteget változott a fejlesztés során. Egy későbbi jelenetet, a „Coastal Cruise”-t (Part menti cirkálás), amely a Roxy Music sophisti-pop klasszikusa, a More Than This alatt zajlik, pusztán a jobb dramaturgiai hatás és a szerkezeti felépítés miatt előrébb hoztak. „Hosszú ideig játszottunk a számok sorrendjével, egymás mellé pakoltuk, átrendeztük, kicseréltük és felcseréltük őket, amíg az általuk elmesélt történet pörgős és gyönyörű nem lett, és a tetőpontok is a helyükre kerültek” – mondja Galvatron. 

Érthető, hogy a Beethoven & Dinosaur azzal a megható aprólékossággal közelített második játéka elkészítéséhez, mint egy sebezhető tinédzser, aki épp a szerelme nyaralásához próbálja összeállítani a tökéletes zenei aláfestést. „Hagytuk, hogy a zene vezessen minket” – mondja Galvatron. „Az érzelmi csúcsok és mélypontok, a robbanások, a szűkölések, a gitárszólók, az üvöltés, a düh és a szerelem már mind ott voltak a zenékben; mi csak óriások vállára építkeztünk.” Egyértelmű, hogy rengeteg finomhangolásra volt szükség a végeredményhez, de remélhetőleg, amikor az év folyamán megjelenik, a Mixtape a te nyaradnak is a tökéletes kísérője lesz. 

AMixtape május 7-én érkezik az Epic Games Store-ba.