Train Sim World® 6: Southern BR Class 313 EMU
Műfajok
Jellemzők
Train Sim World® 6: Southern BR Class 313 EMU
Pattanj fel az angol déli part vasútvonalaira a klasszikus BR 313/2-es sorozatú motorvonattal. A jellegzetes Southern Coastway festésben pompázó szerelvény már várja, hogy birtokba vedd Brighton, Seaford és a környék pályáit a Train Sim World: East Coastway Remastered világában.
Összesen 64 darab 313-as sorozatú elővárosi villamos motorvonatot gyártottak 1976 és 1977 között. A flotta a Hornsey-i vontatási telephelyről az East Coast Main Line vonalain, a willesdeniről pedig az észak-londoni és a watfordi egyenáramú pályákon teljesített szolgálatot. A kapacitás és a teljesítmény terén elért jelentős ugrásnak, valamint a kétfeszültségű üzemmódnak köszönhetően a 313-asok alapjaiban változtatták meg az ingázást a fővárosban. Testvéregységeik később Kelet-Londonban, Merseyside-on és a Strathclyde-i elővárosi hálózatokon is bizonyítottak.
A 313-asok egészen 2010-ig szolgáltak az észak-londoni vonalakon, amikor is a London Overground végleg lecserélte őket az akkor vadonatúj, 378-as sorozatú Capitalstar vonatokra. Ahelyett azonban, hogy a bontóba kerültek volna, a lehetőséget megragadva 19 szerelvényt felújítottak és áthelyeztek a Southern vasúttársasághoz, ahol igencsak ráfért a hálózatra a kapacitásbővítés. A felújítás során eltávolították az áramszedőket, felfrissítették az utasteret és modernizálták a vezetőállást – a változással együtt a típus alsorozata is 313/1-ről 313/2-re módosult.
A vonatok 2010 májusában érkeztek meg a Southern Coastway útvonalaira. Feladatuk a lewesi ingajáratok és a seafordi vonalak kiszolgálása volt, csúcsidőben pedig egészen Eastbourne-ig közlekedtek. A Great Northern vonalain közlekedő társaik kivonásával, valamint a Wight-szigeten szolgáló 483-as sorozat nyugdíjazásával a Southern 313-asai lettek az ország legrégebbi, forgalomban lévő motorvonatai. Ezt a címet két évig viselték, egészen 2023-as végleges kivonásukig.
Most pedig, az East Coastway Remastered támogatásával, újra régi fényében élvezheted a 313-ast! Szállj ki a vezetőülésből, és próbáld ki magad jegyvizsgálóként. Figyeld az utastájékoztató bejelentéseket, és érezd a dinamikus felfüggesztésnek köszönhető újfajta menetélményt.
Fontos: Az ebben a kiegészítőben található tartalmak használatához a Train Sim World: East Coastway Remastered külön megvásárolható alapjáték szükséges.
Főbb jellemzők
BR 313/2 sorozatú villamos motorvonat az eredeti Southern Coastway festésben
Rendkívül részletgazdag, funkciókban bővelkedő vezetőfülke
Élethű menettulajdonságok, felfüggesztés és irányítás
Könnyen elsajátítható oktatóprogram és három izgalmas forgatókönyv az East Coastway Remasteredhez
Valósághű fedélzeti bejelentések és utastéri hanghatások
Tartalmazza az East Coastway 2020-as menetrendjének egy változatát, beleértve a jegyvizsgáló módot
A vonatok a Southern BR Class 171 & 377/3 kiegészítőhöz járó (külön megvásárolható) East Coastway 2018-as menetrendi változatban is vezethetők.
Az utazás mód egységesíti az oktatóprogramokat, a forgatókönyveket és a menetrend szerinti járatokat – emellett kompatibilis a festésszerkesztővel, a szerelvényösszeállítóval és a forgatókönyv-tervezővel. Oszd meg alkotásaidat a Creators Clubban
A játék a Dovetail Games saját fejlesztésű SimuGraph® járműdinamikai motorját és az Unreal Engine 4® technológiáját használja
Train Sim World® 6: Southern BR Class 313 EMU – Rendszerkövetelmények
Minimum
Ajánlott
Windows operációs rendszer
64-bites Windows 8.1, 10 vagy Windows 11
Windows operációs rendszer
64-bites Windows 8.1, 10 vagy Windows 11
Windows processzor
Intel Core i5-4690 @ 3,5 GHz vagy AMD Ryzen 5 1500X @ 3,7 GHz
Windows processzor
Intel Core i5-9600K @ 3,7 GHz vagy AMD Ryzen 5 3600 @ 3,6 GHz
Windows memória
8 GB
Windows memória
16 GB
Windows tárhely
35 GB
Windows tárhely
80 GB
Windows Direct X
DirectX 10 verzió
Windows Direct X
DirectX 10 verzió
Windows grafika
NVIDIA GeForce GTX 750 Ti vagy AMD Radeon RX 460, 2 GB VRAM-mal vagy többel
Windows grafika
NVIDIA GeForce RTX 2060 6 GB vagy AMD Radeon RX 5700, 8 GB VRAM-mal vagy többel
Windows Egyéb
Egér és billentyűzet vagy Xbox kontroller szükséges
Windows Egyéb
Egér és billentyűzet vagy Xbox kontroller szükséges
Kötelező bejelentkezési fiókok
Epic Games
Támogatott nyelvek
Hang: angol, francia, német
Felirat:angol, francia, német, ibériai spanyol,, olasz, egyszerűsített kínai, orosz, lengyel, japán
©Dovetail Games, a trading name of RailSimulator.com Limited (DTG). Dovetail Games and Train Sim World are trademarks or registered trademarks of DTG. All other trademarks are the property of their respective owners and are used here with permission. Developed and published by DTG. A teljes stáblista a TSW Beállítások menüjéből érhető el.
Adatvédelmi szabályzat (Új lapon nyílik meg)